Bevezetés az SD-kártyás berendezésekbe

Az SD-kártya (secure digital memory card) egy többfunkciós memóriakártya, amelyet a Panasonic, a Toshiba és a SanDisk közösen fejlesztettek ki az mmcmuti médiakártya alapján 1999 augusztusában.

Az SD-kártya a félvezető flash memórián alapuló memóriaeszköz új generációja. Kis mérete, gyors adatátviteli sebessége, üzem közben csatlakoztatható és nagy kapacitása miatt széles körben használják hordozható eszközökben, mint például elektronikus szótárak, mobiltelefonok, digitális fényképezőgépek és autós navigációs rendszerek [6].

Az SD-kártya szabvány az SD Card Association által a cserélhető tárolóeszközökre tervezett és szabadalmaztatott szabvány, amelyet elsősorban a kártyák általános méreteinek, elektromos interfészeinek és kommunikációs protokolljainak megfogalmazására használnak. Az SD kártya 3.0 specifikációjában az SD kártya elméleti maximális kapacitása elérheti a 2 TB-ot, az elméleti maximális olvasási és írási sebesség pedig a 104 mb/S-t (a legújabb 4.10-es specifikációban az elméleti maximális olvasási ill. az írási sebesség 312mb/s-ra nőtt). Ezenkívül a micro SD kártya a második legkisebb SD kártya az SD típusban, 15 mm * 11 mm * 1 mm méretű. Ha az SD-kártya ezen előnyei alkalmazhatók automatikus tesztrendszerekre, például diagnosztikai tesztadatok tárolására, az olyan információk, mint a műholdterhelési adatok és a rakéta függőterhelési adatai, új, megvalósítható sémát jelenthetnek az adatok tárolására a jelenlegi automatikus teszt- és vezérlőrendszerekben, és pótolhatatlan szerepet játszanak a miniatürizálásban, a nagy kapacitású és a nagy sebességű adattárolásban.